Rehus Uzor György

Rehus Uzor György
Született1946. július 10.[1]
Budapest[1]
Elhunyt2020. augusztus 20. (74 évesen)[2]
Kőszeg
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásasúlyemelő
Sablon • Wikidata • Segítség
Szerzett érmek
 Magyarország színeiben
súlyemelés
Világbajnokság
ezüst
1978, Gettysburg
90kg, szakítás
Európa-bajnokság
bronz
1976, Berlin
90kg, lökés
bronz
1977, Stuttgart
90kg, lökés
bronz
1977, Stuttgart
90kg, összetett
bronz
1978, Havirov
90kg, szakítás

Rehus Uzor György (Budapest, 1946. július 10. – Kőszeg, 2020. augusztus 20.) magyar súlyemelő, edző, erőemelő edző, játékvezető. 1972 óta Kőszegen élt.

Pályafutása

Súlyemelőként

Ikerváron fejezte be az általános iskolát, de a súlyemeléssel már Győrben került közelebbi kapcsolatba. Németh Pálnak köszönhetően 1965 júniusában a Szombathelyi MÁV Haladás Vasutas Sportegyesülethez igazolt. Tóth Géza volt a nevelőedzője, akinek sok mindent köszönhet, hiszen ő fedezte fel és segítette kibontakoztatni tehetségét. Súlycsoportja a 90 kg (félnehézsúly).

Kiemelkedő eredményei

Olimpia

Az olimpiákkal nem volt szerencséje. Négy olimpiára készült, azonban csak egyre sikerült kijutnia. 1972-ben Münchenben tartalék volt, Montréalban 1976-ban félnehézsúlyban indult, a versenyen ötödik lett, de Grippaldi kizárása miatt végül negyedikként jegyezték fel a sportkrónikák. 1980-ban Moszkvába klubtársa, Antalovits Ferenc utazott, Los Angelesbe 1984-ben pedig nem mehettek a magyar sportolók. Igaz, 1992-ben Barcelonában ismét a hivatalos delegáció tagja volt, Hanzlik János mellett a válogatott edzőjeként segítette az emelők munkáját.

Világbajnokság

Gettysburgban szakításban – ezüstérmes. Ezen a világbajnokságon összetettben 365 (szakítás: 165 kg, lökés: 200 kg) kilóval ugyan csak ötödik lett, de ez volt a legjobb eredménye!

Visszavonulása után háromszor nyert veterán világbajnokságot.

Európa-bajnokság
Országos bajnokság

1974-ben felnőtt magyar bajnok – aranyérmes

Sikerei, díjai

Az 1970-es szombathelyi súlyemelő-Európa-bajnokság plakátja a Haladás akkori tehetségét, Rehus Uzor Györgyöt ábrázolta, Tóth Géza őt tartotta a legalkalmasabbnak arra, hogy a „rendezvény arca” legyen.

2010-ben díszközgyűlésen ünnepelte fennállásának 90. évfordulóját a szombathelyi Haladás Vasutas Sportegyesület. A díszközgyűlésen a minisztériumtól a Magyar Sportért Emlékérem Arany Fokozatát vehette át.

Jegyzetek

  1. a b Petőfi Irodalmi Múzeum
  2. Elhunyt Rehus Uzor György, olimpiai negyedik helyezett, vb-ezüstérmes súlyemelő. (Hozzáférés: 2020. augusztus 22.)

Források

  • [1]
  • [2]
  • Magyare sport enciklopédia (Kossuth kiadó, Bp., 2002)
Nemzetközi katalógusok
  • Sport Sportportál
  • Olimpia Olimpiaportál