1990-es MTV Video Music Awards

Az 1990-es MTV Video Music Awards díjátadója 1990. szeptember 6-án került megrendezésre, és a legjobb, 1989. június 2-ától 1990. június 1-ig készült klipeket díjazta. Az est házigazdája Arsenio Hall volt. A díjakat a Los Angeles-i Gibson Amphitheatre-ben adták át.

Ebben az évben egy újabb eredeti kategóriát szüntettek meg, a Legjobb színpadi teljesítményt. Ez volt az utolsó alkalom, hogy egy 1984-es kategóriát véglegesen megszüntettek (habár a Legnagyobb áttörés kategóriát 2006-ban megszüntették, de 2009-ben újra átadták a díjat).

Sorozatban másodszor, az est egyik legnagyobb győztese Madonna volt, három díjat vihetett haza, akárcsak Sinéad O’Connor. A legtöbb győztes két díjjal is távozhatott az átadóról, például az Aerosmith, Don Henley, a The B-52's, a Tears for Fears és MC Hammer.

Ebben az évben Madonnát jelölték a legtöbbször, a Vogue klipje kilenc jelölést kapott, ezzel 1990. legtöbbet jelölt videója. Ez volt az első alkalom, hogy a legtöbbet jelölt előadónak mindössze egy klipjét jelölték. Madonnát az Aerosmith követi; a Janie's Got a Gun-t nyolc díjra jelölték, ebből kettőt meg is kapott, köztük a Közönségdíjat.

Jelöltek

A győztesek félkövérrel vannak jelölve.

Az év videója

  • Aerosmith — Janie's Got a Gun
  • Don Henley — The End of the Innocence
  • Madonna — Vogue
  • Sinéad O’ConnorNothing Compares 2 U

Legjobb férfi videó

  • Don Henley — The End of the Innocence
  • Billy Idol — Cradle of Love
  • MC Hammer — U Can't Touch This
  • Michael Penn — No Myth

Legjobb női videó

  • Paula Abdul — Opposites Attract
  • Madonna — Vogue
  • Alannah Myles — Black Velvet
  • Michelle Shocked — On the Greener Side
  • Sinéad O’ConnorNothing Compares 2 U

Legjobb csapatvideó

Legjobb új előadó egy videóban

  • Bell Biv DeVoe — Poison
  • The Black Crowes — Jealous Again
  • Jane Child — Don't Wanna Fall in Love
  • Lenny KravitzLet Love Rule
  • Alannah Myles — Black Velvet
  • Michael Penn — No Myth
  • Lisa Stansfield — All Around the World

Legjobb metal/hard rock videó

Legjobb rap videó

  • Digital Underground — The Humpty Dance
  • Biz Markie — Just a Friend
  • MC HammerU Can't Touch This
  • Young MC — Principal's Office

Legjobb dance videó

Legjobb posztmodern videó

Legjobb filmből összevágott videó

Legnagyobb áttörés

Legjobb rendezés

Legjobb koreográfia

  • Paula Abdul — Opposites Attract (Koreográfus: Paula Abdul)
  • Janet JacksonRhythm Nation (Koreográfus: Janet Jackson és Anthony Thomas)
  • Madonna — Vogue (Koreográfus: Luis Camacho és Jose Gutierrez)
  • MC HammerU Can't Touch This (Koreográfus: MC Hammer és Ho Frat Hooo!)

Legjobb speciális effektek

  • Paula Abdul — Opposites Attract (Speciális effektek: Michael Patterson)
  • Billy IdolCradle of Love (Speciális effektek: Peter Moyer)
  • Billy JoelWe Didn't Start the Fire (Speciális effektek: Chris Blum)
  • Tears for FearsSowing the Seeds of Love (Speciális effektek: Jim Blashfield)

Legjobb művészi rendezés

  • AerosmithJanie's Got a Gun (Művészi rendezés: Alex McDowell)
  • The B-52's — Love Shack (Művészi rendezés: Martin Lasowitz)
  • Billy JoelWe Didn't Start the Fire (Művészi rendezés: Sterling Storm)
  • Madonna — Vogue (Művészi rendezés: Lauryn LeClere)

Legjobb vágás

  • AerosmithJanie's Got a Gun (Vágó: Jim Haygood)
  • Don HenleyThe End of the Innocence (Vágó: Jim Haygood)
  • Madonna — Vogue (Vágó: Jim Haygood)
  • MC HammerU Can't Touch This (Vágó: Jonathan Siegel)

Legjobb operatőr

  • AerosmithJanie's Got a Gun (Operatőr: Dariusz Wolski)
  • Don HenleyThe End of the Innocence (Operatőr: David Bridges)
  • Billy JoelWe Didn't Start the Fire (Operatőr: Sven Kirsten)
  • Madonna — Vogue (Operatőr: Pascal Lebegue)

Közönségdíj

Nemzetközi közönségdíj

MTV Australia

MTV Brasil

  • Brazília Djavan — Oceano
  • Brazília Engenheiros do Hawaii — Alívio Imediato
  • Brazília Os Paralamas do Sucesso — Perplexo
  • Brazília Titãs — Flores
  • Brazília Caetano Veloso — Estrangeiro

MTV Europe

  • Svédország The Creeps — Ooh I Like It
  • Dánia Laid Back — Bakerman
  • brit Gary MooreStill Got the Blues (for You)
  • Írország Sinéad O’ConnorNothing Compares 2 U

MTV Internacional

  • Venezuela Franco De Vita — Louis
  • Kuba Gloria EstefanOye Mi Canto (Hear My Voice)
  • Chile Los Prisioneros — Tren al Sur
  • Argentína Soda Stereo — En la Ciudad de la Furia

MTV Japan

  • Japán Kome Kome Club — Funk Fujiyama
  • Japán Yasuyuki Okamura — Vegetable
  • Japán Jun Togawa — Virgin Blues
  • Japán Mami Yamase — Go!

Életmű-díj

Fellépők

  • Janet JacksonBlack Cat
  • Mötley CrüeDon't Go Away Mad (Just Go Away)
  • MC HammerU Can't Touch This
  • INXS — Suicide Blonde
  • Sinéad O’ConnorNothing Compares 2 U
  • New Edition (közreműködik Bobby Brown) — Poison/Tap Into My Heart/Rub You the Right Way/Sensitivity/If It Isn't Love/Mr. Telephone Man/Can You Stand the Rain
  • Faith No MoreEpic
  • Phil CollinsSussudio
  • 2 Live Crew — Banned in the U.S.A.
  • World Party — Put the Message in the Box
  • AerosmithLove in an Elevator
  • Madonna — Vogue

További információk

  • http://www.mtv.com/ontv/vma/1990/ 1990-es MTV Video Music Awards
Sablon:MTV Video Music Awards
  • m
  • v
  • sz
Év
1984 · 1985 · 1986 · 1987 · 1988 · 1989 · 1990 · 1991 · 1992 · 1993 · 1994 · 1995 · 1996 · 1997 · 1998 · 1999 · 2000 · 2001 · 2002 · 2003 · 2004 · 2005 · 2006 · 2007 · 2008 · 2009 · 2010 · 2011 · 2012 · 2013 · 2014 · 2015 · 2016 · 2017 · 2018 · 2019 · 2020 · 2021
Díjak
Korábbi kategóriák